Felmérés és modellezés

Szűrő

szolgáltatások
szolgáltatások
Divízió
Divízió
tematikus
tematikus
státusz
státusz

Az Országos Gyógyszerészeti- és Élelmezés-egészségügyi Intézet számára tervezett székház irodánk egyik legnagyobb volumenű saját tervezésű, megvalósult projektje. A teljes tervezési folyamat mellett a szakági koordinációt és a tervezői művezetést is elláttuk.

 

A projekt során a megrendelői igényeket vetettük össze egy meglévő épület kötöttségeivel. A tervezett új irodák és laborok egy korábbi kórházépület falai között kaptak helyet, amelyet az igényekhez igazodva terveztünk át és bővítettünk kortárs elemekkel.

 

A tervezéshez szükséges felméréseket pontfelhős technológiával végeztük, amely alapján pontos, valósághű modell készült a meglévő épületről. A megvalósulási tervek készítésekor új pontfelhőt készítettünk az elkészült épület bővítésről, ami a kiviteli tervek aktualizálását támogatta.

OGYÉI Székház

Építészeti tervezés, Felmérés és modellezés

A patinás múltú épületet 1911-1912-ben a Magyar Agrár- és Járadékbank építtette Kiss Géza és Kőrössy Albert tervei alapján, eklektikus stílusban.

2019-ben készítettük el a székház digitális másolatát, ami magába foglalta az építészeti és a szakági felmérések adatait is. A projekt során a homlokzati díszektől kezdve a belső architektúrán át a komplett gépészet aktuális állapotát rögzítettük. A folyamat végeredményeként egy komplex háromdimenziós modell készült el.

OTP Székház

Felmérés és modellezés
Örökségvédelem

Az eredeti nevén Invalidus-ház, más néven Károly-kaszárnya Budapest V. kerületének monumentális barokk polgári épülete, ma a Fővárosi Önkormányzat otthona.

Az épület alapkőletételre 1716-ban került sor, tervezője Anton Erhard Martinelli (1684-1747) olasz származású osztrák építész.

A Városháza 83.000 m2-es épületének felmérését 2017-ben végeztük el, lézerszkenneres technológiával. Fővárosunk kiemelt műemlék épülete részletekbe menően is pontos geometriával rendelkező digitális mást kapott, amelynek segítségével nemcsak állagának megóvásához és ezzel értékmentéséhez járultunk hozzá, hanem a későbbi továbbfejlesztések biztos alapját is megteremtettük

Budapest Városháza felmérés

Felmérés és modellezés
Örökségvédelem

Hírek

09/12/2024

DAM – Diósgyőri Acélművek

08/07/2024

Hazai innovációkból készítettünk nemzetközi utazó kiállítást

08/05/2024

Településfejlesztési Díjat kapott Enying

08/01/2024

Interaktív olimpiai kiállítást terveztünk

07/31/2024

Megújult Enying, a hatezer fős Balaton-környéki kisváros

07/30/2024

Duna Régió Stratégia (EUSDR) Éves Fóruma